Hihetetlenül jó volt. Hetek óta végre aludtam is egy jót az éjjel. Fél 12 körül ájultan zuhantam teljes arccal a párnám felé és csak hébe-hóba szűrődött át a fény és jutott el a tudatomig. Reggel -nemúgy mint számítottam- az égvilágon semmi gond nemvolt az indulással, Májki kicsit korán jött értem, bár nemmondanám, hogy bármin is változtatott, maximum a mindenkinél amúgyis morcos reggeli kedvén. Kicsit nehezen ment az ébredés, főleg mivel elaludni sem volt nagyon kedvem-erőm-lélekjelenlétem, röpke másfélóra készülődés után már trappoltunk a vonatállomás felé erőltetett menetben. A vonatút valami hatalmas élmény volt, volt szendvicsünk, vizünk, hand of bloodunk és planáánk'. Amilyen simán ment az út felfelé, olyannyira kezdtem a dolgok összezavarni a délin Szilvire várva. Éppen valami balatonista túristacsoport várakozott a tehervagonokra énpedig valahogy bekeveredtem közéjük és mivel nemvagyok hozzászokva a tömeghez kicsit elsötétültek a dolgok, főleg hogy egyszer a metróbejáratnál kötöttem ki, csak azt nemtudom hogyan... még jóval azután sem kezdtem a dolgok tisztulni, hogy végre összefutottunk Hajsprélánycival. Aazthiszem az első emlékem az, hogy kilépünk a metróból valahol a város másik felén és értetlenül bámuljuk a Parlamentet másodperceken keresztül, miközben nemtudjuk éppen hol is állunk. Nem is emlékszem mennyi ideig körözgettünk fel-alá, főleg mivel nekem nagyon nemtetszett egykét utcarész és gyakran visszafordultam figyelmeztetés nélkül. Tényleg, nem hagytuk el valahol egymást? Körülbelül 3 órás késéssel csatlakozott hozzánk Anna és Májki is, onnan pedig azthiszem már tényleg csak a budaörsi teszkó és kika volt hátra, ahol Májklóssal bezsebeltük a 3-3 lávalámpát, amiket nemmellesleg még mindig nem vizsgáltam meg közelebbről... Útközben elfogott a rettegés párszor, hol hogy Májki megharap vagy lehány, hol pedig az ellenőröktől, pedig ingyenjárat volt... neszeneked blitzelés... Akkorra ha jólemlékszem már jól beesteledett és onnan már csak a kelenföldi megállókig jutottunk, ahonnan ki-ki ment a magam útján tovább másfél órával érkeztünk után... és útközben találtam Héber graffitit. A hazafelé útról már nemsok minden maradt meg, csak annyi, hogy Baja felé Májki egy nála valamivel idősebb kolléganőjével társalgott a kocsiban, amég én telefonálgattam, mászkáltam, aludtam, feküdtem, levegőtvettem... Mikor már otthonvoltunk, azthiszem a parlamenti kisebb zavarodottságot betetőző szánalomdíjas alakításunkat, amit azthittem, már semmi sem verhet le, Májkival azért még az este végén jól elvesztünk. Baján. Körülbelül másfél perc gondolkodás után megszólaltam: Te, Májki. Ez nem a Türr? Az volt. A sulival szemben szobroztunk... és még aztmondják, hogy az ember egyenes úton nem tévedhet el. Nekünk szó szerint sikerült.. ja és mielőttmég elfelejtném,

Köszönöm, hogy vigyáztál rám Hairsprayqueen! =)