Szökőnap van ééss éppen egy összeröffenés szervezésének kellős közepén vagyok, amire már nagyon úgy néz ki, hogy a meghívottak 60%-a nem attendál majd... Pedig ilyen 4 évente csak egyszer van: NÉGY ÉVENTE!

Miaz, hogy senki sem ér rá? Én hívok fel mindenkit telefonon és 10 másodperc alatt leráznak... Nagyon ajánlom, hogy ezért egy nagy csupor sörrel kárpótoljon valaki ma este.

Hozzá kell kezdenem... ki kell pakolnom egy egész rohadt szobát, de előtte rendet kell raknom, aztán átköltözni egy másikba, aztán visszamenni és rendetrakni abban amiből épp kiköltöztem aztán rendetrakni az újban. MINDEZT EGYETLEN EGY HÉT MIATT...

Megvan a jogsi, a fejem is hébe-hóba megvan még, egyszerűen csak nincs már kedvem és életerőm írni. Szarban vagyok, nagy szarban és már hiába is kötöm le a felesleges energiáimat, vagy terelem a figyelmem, nyárig biztos nem lelek nyugalomra... Addig bizony még sok idő van... Újabban gyötör a nosztalgia (újracsak... milyen bizarr... nosztalgiáról van szó és majdnem háromszor megemlítettem már az "új" szót), a mi-lett-volna-ha dolgokon jár az eszem és közben mégis a jövőre igyekszek koncentrálni... már amennyire megy. Perpillanat csak pár aprócska dolog foglalkoztat, azokba pedig időbe telik belefogni... Arh, gondtalan élet.

Egész eddig nem publikáltam, nemis volt miről. Elcseszett egy hónapon húztam magam végig. Alig pár órája húztak meg KRESZ vizsgán... fákin forgalom. Az egész puszta szerencse kérdése... Ez megért minimum 2 sort. Á fákin... van jobb dolgom is... megyek alszani.

Már csak (két) órák kérdése és túlvagyok a rutinon is. Ez azt jelenti, hogy akár már holnaptól is mehetek a forgalomba vezetni?

Ma végre leesett az első hó, de délre már el is olvadt az egész... ez így nemvalami tetszetős...

Ma láttam Hermann Göringet a buszon. Oldalról olyan volt kicsit mint Winston Churchill, horpadt fejjel.

Végre vége a hétnek, nekem meg akadt egy kis szabadidőm a mai estére, sszóval elmegyek arra a koncertre amire még Milán invitált talán Szerdán délben. A holnapi napom sem lesz kellemesebb egy szibériai vakációnál, alig hogy végetért volna máris folytatódik a malenkij robot a szombati nappal, mondjuk úgy délelőttől. Athosszal is sikerült végre beszélnem, nemsokára indul a busza Szegedről, szóval olyan 9-fél10 körül Baján is van. Mi addig Zackkel majd Magellánra tombolunk, akármi is az. Ahh... már érzem a számban a sör (nameg a baracklé... mondjuk ezt nemtudom miért) ízét, annyira rég nem csúszott már le egy kicsikorty. Mert sör csak egy van, legalábbis igazi, az pedig az Arany Ászok. Akkor azthiszem ennyi. Megyek fürdeni, öltözni és Zacket várni, aztán lesz ami lesz. Ja és döntöttem, arról nevezem el a kis Caviat, aki a legnagyobb hatást gyakorolja rám az este folyamán. :)
Mondjuk egy-két potyasörrel és whiskyvel.

Szegény picikének még mindig nemtaláltam nevet. Pedig már gondolkodtam rajta és bár hófehér, valahogy a Nukleáris Tél és a Jégkirálynő nem illik rá, a Hófehérke pedig túl snassz... Jóhír mindenesetre, hogy valószínűleg az este összebarátkoztak és már nem olyan félős, mint volt, ami pedig az étvágyát illeti, háát fogalmazzunk úgy, hogy a fejét nemsokat láttam. Ha nem éppen a táljába próbál kaja után kutatva elveszni, akkor háttal parkol az edényében. Ccuki.

Na vajon kit kaptam... helyesbítek: kaptunk ma?:)
Ígyvan, egy édes kis Hartley malacot, fehér bolyhos bundával, már-már vérben forgó bíbor szemekkel. Szegénynek egyelőre úgytűnik gondjai vannak a beilleszkedéssel, nem is beszélve arról, hogy Taffin állandóan összeugrálja. Hmm, miért szól az elmúlt jópár bejegyzésem tengerimalacokról?

Egyszerűen egy percem sincs, hogy kifújjam magam mostanság. Hihetetlen ez az eszméletlen rohanás nap-mint-nap és még csak most kezdődött el a hét. A pontból B pontba rohanhatok, aztán C-be, majd D-be, végül E-be, aholis lefekhetek és alhatok, aztán holnap kezdhetem az egészet az elejéről. Mindegy, legalább nincs időm szegény SqualloGrungera gondolni. Juteszembe... Nemmellesleg szegény Taffin még mindig egyedül van. Most pedig, miután megúsztam egy dolgozatot fakultáción, mehetek enni és öltözni, ugyanis következik D-pont. Godspeed nekem.

Úgylátszik eddigi életemben még nem szídtam eleget istent (neem... nem rossz a helyesírásom...). Ma reggel felkeltem, aztán csodálkoztam, hogy miért fekszik szegényke a háza előtt, kint, nem bent. Odamentem, símogattam, legalább két percig, ezután már kicsit kezdett aggasztani a dolog, hogy mégcsak megsem mozdult, mégcsak hangot sem adott az tetszésének vagy nemtetszésének... Mintha hideg is lett volna egy kicsit. Pánikba estem.. hívtam anyámat. Már nincs többé. Márcsak fekszik mozdulatlanul, nehezebben mint valaha. Nem fog már többet enni, pattogni, sétálni, felfedezőkörütakra császkálni.. és mindez egy hét után olyan kurva nagy indulatokat szabadít fel bennem... és NEM kevésbé rossz érzés most, mintha 2-3 hónap múlva következett volna be... így talán mégrosszabb is, mert kitudja ha máshoz kerül, talán jobb élete lett volna, mint itt a valamivel több mint egy hét alatt. Squallo meghalt.. és mégcsak egy képet sem tudok kirakni ide róla, hogy emlékezzek rá. Azthittem még ráérek vele. Mégcsak nem is a szabad ég alatt halhatott meg.

Nemrég letöltöttem egy fél Neverhood és Skullmonkeys albumot, azóta is azokat hallgatom. Eszméletlen. Nem is értem, hogy Terry S. Taylor miért olyan kevéssé ismert művész. Remek alkotások.

NEM NEM NEM NEM!!! Gwárrrh... sikerült az összes egy hónapon belül írt bejegyzést törölnöm valahogy!!! Valahogy nagyon rám jár a rúd mostanság... Arh... tegyünk egy próbát...

Szerk.: természetesen nem sikerült. számítottam rá...

Soha az életben nem gondoltam volna, hogy valaha ilyen kemény évvel fogok szembenállni. Pocsék évnyitó, újabb tanári kritizálások amik a hajamat érték, új hittantanár és egyben sulipap, aki kedvéért nemártana, nemhogy angolul, de magyarul is megtanulni egy-két keresztény imaféleséget, nehogy a végén kiátkozzon és a nyakamban lihegjen a fél katolicista világ vasvillákkal, fáklyákkal, fegyverekkel meg tankokkal. Ajh... az a sok új tanár, az újabb pocsék órarendek - amiken persze az angolórák mindig a 2-3-4 órákban szerepelnek, a reggeli koránkelés... Mindegy. Megyek gyalogtrappolni. A végén még lekésem a buszt.

Módosítva: 2008.05.27.

Basszameg, többé nem megyek bele ilyen vészjóslatokba. Sokkal rosszabbul fogok kijönni ebből az évből, mint "reméltem". #bocsatrágárságért, reményvesztett ember vagyok.

Találtam megoldást: fájdalomcsillapítók.

Most legszívesebben megborotválnék egy követ. Rajta egy napszemüveggel, egy kis vizet csorgatva a tetejére, az oldalát habbal bekenve. Jó lenne a látszatát kelteni, hogy az a rideg kő csak nyugodtan és egy helyben üldögél, vagy álldogáll, kinek-hogy-tetszik, a biztonság ábrándját keltve és éreztetve, aztán hirtelen a borotvával belemetszve, szépen és kényelmesen apró darabokat vagdosni ki belőle, valami hihetetlenül groteszk formában, olyan obszcénná formálva a kő arcát, hogy arra az anyja se ismerjen rá... de inkább felhívok valakit.

I Hate Myself And I Want To Die

10 év után talán először ejthetem ki újra ezt a kifejezést a számon, a szarkazmus legapróbb megnyilvánulásait is mellőzve.

Megint megcsináltad. Gratulálok. ~~~

Péntek van, augusztus 24.

Ez most röviden aztjelenti, hogy már megint mehetek Pestre, ezúttal kocsival.

Pár napig nem leszek..

Hihetetlenül jó volt. Hetek óta végre aludtam is egy jót az éjjel. Fél 12 körül ájultan zuhantam teljes arccal a párnám felé és csak hébe-hóba szűrődött át a fény és jutott el a tudatomig. Reggel -nemúgy mint számítottam- az égvilágon semmi gond nemvolt az indulással, Májki kicsit korán jött értem, bár nemmondanám, hogy bármin is változtatott, maximum a mindenkinél amúgyis morcos reggeli kedvén. Kicsit nehezen ment az ébredés, főleg mivel elaludni sem volt nagyon kedvem-erőm-lélekjelenlétem, röpke másfélóra készülődés után már trappoltunk a vonatállomás felé erőltetett menetben. A vonatút valami hatalmas élmény volt, volt szendvicsünk, vizünk, hand of bloodunk és planáánk'. Amilyen simán ment az út felfelé, olyannyira kezdtem a dolgok összezavarni a délin Szilvire várva. Éppen valami balatonista túristacsoport várakozott a tehervagonokra énpedig valahogy bekeveredtem közéjük és mivel nemvagyok hozzászokva a tömeghez kicsit elsötétültek a dolgok, főleg hogy egyszer a metróbejáratnál kötöttem ki, csak azt nemtudom hogyan... még jóval azután sem kezdtem a dolgok tisztulni, hogy végre összefutottunk Hajsprélánycival. Aazthiszem az első emlékem az, hogy kilépünk a metróból valahol a város másik felén és értetlenül bámuljuk a Parlamentet másodperceken keresztül, miközben nemtudjuk éppen hol is állunk. Nem is emlékszem mennyi ideig körözgettünk fel-alá, főleg mivel nekem nagyon nemtetszett egykét utcarész és gyakran visszafordultam figyelmeztetés nélkül. Tényleg, nem hagytuk el valahol egymást? Körülbelül 3 órás késéssel csatlakozott hozzánk Anna és Májki is, onnan pedig azthiszem már tényleg csak a budaörsi teszkó és kika volt hátra, ahol Májklóssal bezsebeltük a 3-3 lávalámpát, amiket nemmellesleg még mindig nem vizsgáltam meg közelebbről... Útközben elfogott a rettegés párszor, hol hogy Májki megharap vagy lehány, hol pedig az ellenőröktől, pedig ingyenjárat volt... neszeneked blitzelés... Akkorra ha jólemlékszem már jól beesteledett és onnan már csak a kelenföldi megállókig jutottunk, ahonnan ki-ki ment a magam útján tovább másfél órával érkeztünk után... és útközben találtam Héber graffitit. A hazafelé útról már nemsok minden maradt meg, csak annyi, hogy Baja felé Májki egy nála valamivel idősebb kolléganőjével társalgott a kocsiban, amég én telefonálgattam, mászkáltam, aludtam, feküdtem, levegőtvettem... Mikor már otthonvoltunk, azthiszem a parlamenti kisebb zavarodottságot betetőző szánalomdíjas alakításunkat, amit azthittem, már semmi sem verhet le, Májkival azért még az este végén jól elvesztünk. Baján. Körülbelül másfél perc gondolkodás után megszólaltam: Te, Májki. Ez nem a Türr? Az volt. A sulival szemben szobroztunk... és még aztmondják, hogy az ember egyenes úton nem tévedhet el. Nekünk szó szerint sikerült.. ja és mielőttmég elfelejtném,

Köszönöm, hogy vigyáztál rám Hairsprayqueen! =)

Ha minden rendben megy (értem ez alatt: vonatok), akkor Májkival az éjjel elindulunk a fővárosfelé világot és lávalámpát látni és reggel 10 körül már ott is leszünk.

Módosítva: 08.23. 04:02

Egy tetves szemhunyásnit nem aludtam az éjjel... mikor csukva volt a szemem, akkor félálomban éppen a Teutul család kalandjait követtem, képeket vázolva az agyamban.

Ééés tényleg jó este lett a végén. Először Szabival kóvájogtunk fel-alá, főleg Athoszék környékén... persze ők csak később jöttek képbe az öreg Koxxxal. Célbavettük a teszkót éééés... vettünk soknemisolyanrossz bort..ésegypepsitwistet... A nevetséges az egészben csupán az, hogy mind a ketten csak a fizetés után vettük észre, hogy citromosszart vettünk a natúrszar helyett, aztán végülis később kiderült, hogy jobb mintha kefírrel innánk. Nnaszóval Kifeléjövet a teszkóból összefutottunk még Rékával és Diával, aztán valamivel később öreg Koxxx és Athosz is csatlakozott hozzánk a jóöreg gettó udvarán (szipp-szipp... denagyonis hiányzik). Igaz az este úgy indult, hogy csak szolídabb fájdalomcsillapításként megyünk iszogatni... Mindegy. Legalább volt betonpályás baseball, kosárlabda, foci és golf. Csak... csak jó volt...

Ma este újra felfedeztem a Nefogazz! csodálatos világát és dalszövegeit. Ma éjjel tutira hasznátfogom venni, mikor Szabival ketten nyakonöntjük magunkat (és egymást) a 20%-al leértékelt teszkósborokkal. Csodálatos lesz.

dagadt gyerekek fagyit zabálnak

Az éjjeli hülye álmomon rágódok, amiben visszautaztam 4éves koromba a mostani gondolataimmal és emlékeimmel és rohadtul nem akarok menni sehova. Teszkóba főleg nem... de muszááj...